„Édes hármas” – a szórakozás, a pihenés és a tanulás szinte tökéletes egyensúlya

Az előző bejegyzésemmel (nem a Leven In Rotterdam különkiadásában, az azt megelőzőben) tökéletes ellentétben az eddigi legnagyszerűbb-legintenzívebb két hetét tudhatom a hátam mögött. Mondanám ezt még úgy is, hogy jelenleg két napja egy elég kiadós megfázással küszködök, de nyugi, mint minden, ez is múlófélben van:) A meglehetősen embert próbáló vizsgaidőszak után minden visszazökkent a rendes kerékvágásba, vagy még annál is kellemesebb lett. Ha már itt tartunk, kezdjük azért az külföldi tanulmányaim jelenlegi állásával.

Mesternégyes

Ezúton is értesíteném az értem aggódóakat (Hahó, itt vagytok még?! - :D), hogy a múlt hét végére kiderült, hogy küldetés teljesítve, a korábban eldöntött kettő mellett a maradék két vizsgaeredményem is pozitívnak bizonyult, szóval most már abban a tudatban tengethetem itt maradék 1,5 hónapomat, hogy egyetlen, 12 kredites Corporate Finance szemináriumot kell teljesítenem az üdvösséghez. Bár ez azért nem megy magától, be kell tolni előtte rendesen. Ebben a negyedévben elmondhatom, hogy az egy szem tárgyam sokkalta több felkészülést igényel, mint az előző blokk 4 tárgya összesen. A tanár a Robeco Asset Management, egy elég jelentős pénzügy intézményi befektető cég részvényelemzőjeként tevékenykedik, és mindemellett egészen komolyan veszi tanári hivatását is. A tárgy felépítése nagyjából úgy képzelhető el, hogy adott minden órára három-négy nagyobb lélegzetvételű cikk, amellyel kapcsolatban előzetesen legalább három kritikai kérdést, megjegyzést kell küldeni az internetes „vitafórumba”. Minden cikkhez tartozik egy prezentáló, aki a vita előtt egy összefoglalja a cikkben elhangzó alapvető mondanivalót, illetve egy vitavezető, akinek a feladata a cikkhez tartozó kérdések strukturálása, a vita levezetése. A tanár mintegy külső szemlélőként jelenik meg, illetve néhány alkalommal megjegyzésekkel is él a kétes kérdésekben. Mindemellett folyamatosan jegyzetel, értékeli a jelenlévők vitában való szereplését. Az otthon tapasztaltaktól eltérően meglehetősen komoly viták alakulnak ki az ösztönző erőnek köszönhetően (a végső eredményed 25%-át a vitában való részvétel adja). A kurzus folyamán ennek segítségével végigmegyünk a pénzügyi eszközök egészen nagy tárházán, igencsak átfogó pénzügyi gondolkodásmódhoz segítve a résztvevőket. A kurzus másik fő komponense egy négyfős csapatban megoldandó vállalatértékelés. A csoportoknak a privát kézben lévő holland posta, a TNT vállalatának pénzügyi értékelését kell elvégeznie végső célként, a szemináriumunk legjobb egysége egy hármas döntőben prezentálhat a vállalat vezetőinek (ha valaki nem értené, három szeminárium „küzd” egymás mellett). A vállalatról szerzett első élményem egyike az emblémájukban szereplő „Sure we can” kifejezés. Bár tudnám miért olyan ismerős ez?! :)

De elég mára az elménk élesítéséből, ugorjunk hát kellemesebb vizekre ;-)

Magyar vagyok, nem turista... :)

Az elmúlt pár napban több alkalommal is megkérdőjeleződött nemzetiségemet, úgyhogy kénytelen vagyok ezen „aljas rágalmakat” jelen blog keretein belül cáfolni:) Először is múlt héten egy újonnan megismert cserediák első blikkre svédnek tippelt volna, de le kellett lomboznom gyorsan, hogy lottóznia nem nagyon kéne... :) Másodszor egy csapattársam gondolta azt, hogy valószínűleg a német a második nyelvem, mivel egy kis akcentusom van szerinte. Ezzel azért kellően felidegesített, ugyanis a német az általam leginkább gyűlölt nyelv (habár a holland már jelenleg komoly versenyben van a trónfosztásért). Nem két embert megkérdezve utána ezzel kapcsolatban, megnyugodhattam, hogy talán nem bennem lehetett a hiba, mindent, de ilyen hatást ők nem észleltek. Másnap erre a bevásárlásnál a pénztárossal való beszélgetésemet követően egy idősebb angol úriember faggatózott, hogy amerikai vagyok-e... Lassan már elfogy az a mérhetetlen türelmem:)

Egyébként pedig, az utóbbi időben próbáltam a jónépet rászoktatni csodás nevem, az Ádám magyaros kiejtésére, de néhány teszt után konstatálhattam, hogy jobban teszem, ha maradok az Adam angol megfelelőnél (hogy érzékletesen fejezzem ki, többektől ez úgy hangzott, mintha egy megfáradt víziló áriázna... :D ).

Háztűznézőbe

Az utóbbi két hétben megpróbáltuk a meglehetősen „partiképes” lakásunkhoz szoktatni a társaságot, amit jelentem, sikerrel vettünk. Különféle alkalmakra, úgymint házibulira, közös mozizásra, vagy csak egy könnyed esti beszélgetésre invitáltuk ismerőseinket, és egészen jó mókának bizonyultak. Ekkor volt a legelső alkalom, hogy rendezgettük a bútorokat, hogy ez a gát átszakadt, a buli utáni napon tökéletesen átrendeztük a nappalit, csak azt nem értettük, hogyan bírtuk két hónapig e nélkül az elrendezés nélkül... Most mindkét szófán keresztül fogható a kábelmentes internet. Ha még nem írtam volna, nincs internet elérés hivatalosan a lakásban, valamelyik szomszéd védetlen internetét próbáljuk elszívni, több-kevesebb sikerrel.

Süt a nap, nehogy szomorú légy!:)

A vizsgaidőszakot követően a környezet is próbálja kedvesebbé tenni ittlétemet, az égen egész hihetetlen módon többször is a napkorongot véltem felfedezni:) Így, jó néhányszor vettem a fáradságot, és tettem egy pár túrát a város felfedezésére. Két hónap után is egészen elképesztő felfedezések érnek:

Ez a Transformer szobor mégis mi a jóóóó búbánatot keres a központban egy főutcán?! Mindezek mellett azért rá kellett döbbennem, hogy a város nem csak egy betonszörnyeteg, a külvárosban hihetetlen igényes parkok vannak.

Az egyetlen problémám az volt, hogy nehezen találtam bringautakat bennük. Majd kiderült, hogy amiket találtam, talán azok sem éppen azok voltak... Történt ugyanis, hogy elpanaszolva holland-tanult kolleginámnak, Marianának, felvilágosított, hogy az általam gyalogútnak vélt tábla (Fietsplats – már csak a fiet szó angolos hangzásából ítélve is) jelezte utak valójában a kétkerekűinkre lettek volna kitalálva..................... Talán nem ártott volna egy minimális holland nyelvismeretet magamra szedni?!:)

Hogy az értelmi képességeim megkérdőjelezését fokozzam, egyik nap egyetemi csoportmunka után hazatérés előtt kitaláltam, hogy menni kellene egy kört a közeli tó, a Kralingen-tó körül. Ez eddig még szép és jó, csak valahol sikerült nem kicsit elszabni az irányt, a belső GPS megzavarodott, így amikor már 30 perc után azt találtam, hogy az általam várt jól ismert felhőkarcolók helyett kellemes kis családi házak között tekerek, kicsit gondolkodóba estem. Hát még akkor, amikor megláttam, hogy Gouda, a nevezetes holland „sajt-város” 12 kilométerre található (amely 20 kilométerre fekszik Rotterdamtól), már segített kibillenteni magabiztosságomból. Így a 20 perces tó körüli kitérőből sikerült egy 2 órás túrával hazatérni... De legyen ez a legnagyobb problémám itteni tartózkodásom alatt:)

Port of Rotterdam

Két héttel ezelőtt szombaton a rotterdami kikötő meglátogatását tűzte célul a társaság az ESN szervezésével. Maga a kikötő hozzávetőlegesen 25 km hosszan terül el a Maas partján egészen az Északi-tengerig. A túra egy 3 órás buszon-ülős idegenvezetés volt. Egy idős 70 körüli bácsi (aki mellesleg 2 éve végezte el második egyetemét!) halmozott el minket érdekességekkel. Minden tiszteletem az övé, de néha már talán túlontúl is sokkal. Az addig még okés, hogy a világon mindent el szeretne nekünk mondani, de amikor majdhogynem a kikötőbe érkező rizsszemeket is név szerint sorolja a buszon, az már nem kicsit sok(k)... Egyébként maga a kikötő egy félelmetesen hatalmas, lélegző gépezet. Habár szombaton voltunk, amikor kisebb a forgalom, nagyrészt minden mozgásban volt. Automatizált gépek, egészen furcsa szállítóeszközök hadával találkoztunk, egész szép kis élményt jelentve. Az út végére pedig maga az Északi-tenger várt ránk. Hát nem jártam még eddig hideg éghajlatú tengernél, de most fokozottan nem volt az a beach-feelingem:)

A nevem Bond.

Az utóbbi időben számos születésnapot megünnepeltünk, talán a legérdekesebb Melissáé, az ausztrál leányzóé volt. A meghívóban ugyanis az állt, hogy „Világ ügynökei egyesüljetek!”, így hát nem kis mókának ígérkezett a bulika. A buli előtti délutánt a helyismeretem hiányában 2 órán keresztül óccsóó napszemüveget keresésével töltöttem, amely feladat végül a kb. huszadik helyen egy 5 eurós „ákciós” áron sikerrel abszolválódott. Az egyik legszebb az volt, amikor az egyik eladó srác a napszemüveg iránti kérdésemre ez válaszolta: „Nézz csak ki az utcára, szerinted ilyen remek holland időjárás mellett érdemes lenne árulni.” Nem akartam hozzátenni, hogy egy egyszerű nemből is megértettem volna a dolgot. :)

A koliba menet, ha nem is egy Aston Martinnal, bicajjal mentem, de a feeling fenntartásához a napszemüveget azért magamon hagytam. Nem is értettem miért bámult meg mindenki este 9kor vaksötétben:P

A kezdeti problémák ellenére jól sikerült az African Inn közösségi helységében rendezendő összejövetel, többen is komolyan vették az eseményre való készülést, jó pár Bond és Bond-lány tette tiszteletét a gálán.

Jah, ő Lorena, az "egyik" első-számú spanyol Bond-lány. Később ugyanis volt egy kis problémám, abból fakadóan, hogy a mérhetetlenül erős memóriámnak köszönhetően a szerepet az est folyamán másnak is elígértem:) Így már megértettem a sikeres filmkészítés egyik alapvető titkát, hogy miért annyira nélkülözhetetlenek a menedzserek:D Hát az Erasmus ösztöndíjból erre már nem futotta:)

Az est pedig egy hozzávetőlegesen 15 fős vizi-pisztolyos csatába torkollott, egy meglehetősen nagy kaliberűre szert téve elég komoly pusztítást tudtam végrehajtani, de állítólag mindenki túlélte:) A háborúnak végül fél óra után a karbantartó vetett véget, bár az otthon megszokottaktól eltérően teljesen kulturált módon.

Utrecht, Te csodálatos!

A mostani szombatot egy új város felfedezésével töltöttük. Előzetesen nem sok reményt fűztem ehhez a helyhez, egy átlagos holland városnak gondoltam, pedig jóval több annál. Történelmi, gyönyörű városközponttal, csatornák egész hadával, érdekes múzeumokkal. Az eső ellenére is remekül szórakoztunk.

A legviccesebb a Dick Bruna, a városból származó művész múzeuma volt. Ő jegyzi a számomra mindeddig ismeretlen, de a világ számos országában hírneves Miffy névre hallgató képregényhős nyúl történetét. A múzeum pedig, bár leginkább gyerekeknek szánt, kellően szórakoztató volt.

Későbbi sétánk folyamán találtuk ezt a medvét ábrázoló szobrot, megálltunk fényképezkedni, mire egy középkorú férfi nekiáll valamit nagyon magyarázni nekem. Mondjuk, hogy annyira nem beszélni holland, de aztán rátette a sapkát a medvére, gondolom szerinte így teljes a kép:)

Itt jegyezném meg, hogy Magyarországgal ellentétben néha hajlamos vagyok elcsábulni egy kis sültkrumpli gyorséttermi fogyasztásához, a nagy-nagy kedvencem ebből a ketchupos-majonézes-hagymás, ami egyszerűen zseniális kombináció!

A képből kitűnik nem csak én csábulok el néha:P

Az estéhez közeledve úgy döntöttünk belevetjük magunkat a helyi éjszaki élet rejtelmeibe. Hát be kell valljam őszintén, Rotterdam, ahhoz képest, hogy nagyváros, meg sem közelíti azt az éjszakai életet, mint amivel itt találkoztam, pezsgő, fiatalos, dinamikus közeget. Az est nagy részét egy templomból(?!) átalakított pubban töltöttük, a hangulatra nem lehet panasz (amúgy nem vágom, mi lelte ezeket a hollandokat, Amszterdamban diszkóvá, Utrechtben pubbá, Rotterdamban kollégiummá átalakított templomokkal találkoztam...).

A hangulat tetőfokán egy „kacsás” társasjátékot sikerült valakinek találnia:) A hivatalos szabályokkal nem igazán törődtünk, saját magunk által kitalált szisztéma szerint játszottunk. Csapatunk persze izomból elvesztette, de túlzottan egyikünket sem rázta meg a játék, maximum a szomszéd asztalokat:P

Az utrechti túra utáni napokat nagyjából otthon töltöttem tanulással + próbálom kikúrálni magam, csütörtökön este ugyanis indulok Tomit meglátogatni, irány tehát Koppenhága!!!