Mindenhol jó, de... miért kell mindig költözni?!

Az, hogy előzőleg egy szusszanásnyi időhöz jutottam nem teljesen fedi a valóságot, ugyanis öcsém távozása után két óra alatt kellett volna elolvasnom a 100 oldalnyi cikket és megalkotnom a beadandót, amely máskor fél hétvégékbe telt, de a szükség nagy Úr alapon megoldódott gyorsan a probléma. Mindenhol egy kis kritika a cikkek konklúziója áttekintése alapján, hátha véletlenül célba talál... Ha nem, hát maximum néhány fellengzős mondattal „megmagyarázom” órán (utólag kiderült, nem is voltak velük problémák:P Csak tudnám, máskor miért áldoztam erre fél napokat?!:) Bár azért a megfelelő mértékben kimerítő napok után nem esett annyira jól. Délután már esti buli miatt zaklattak a többiek, előtte még 6 óra körül mondom magamban, jól esne egy szolid alvás. Hajnali fél egykor eszméltem legközelebb...:)

A hét második felében egy telefont kaptunk az albérlet ügyintézőjétől, akit még addig sosem láttunk, pedig volt már pár problémánk, de végül is amíg tetőt ad a fejünk fölé, addig nem lehet semmi annyira komoly. Közölte velünk, hogy a lakás valódi tulajdonosával sikerült aláírni még anno a szerződést, hogy április elejéig adhatja ki a lakást. Mindezt el tudta húzni április közepéig, de már nem lehetett tovább halogatni a dolgot, két hét erejéig költöznünk kell... Hát elképzelhetitek, hogy milyen kitörő örömmel vettük mindezt tudomásul... Szombat délig össze is pakoltunk, két órás késéssel meg is érkezett a költöztető brigád. Nem voltam túl elájulva a társaság láttán, fele arab-fele afro utcagyerek, mondom ezekre bízni a cuccaim. Meg a Főnök Úr is, akitől béreltük a lakást... Igazi „ügyeskedőnek” tűnt, három bizniszt futtat egyszerre, a lakások kiadása mellett húsáru- és autókereskedelemmel foglalkozik. Körülbelül szerintem ezek a legnagyobb pénzmosó iparágak, de az A4-es Audija se a „patyolat tisztáságáról” árulkodott nekem. Lényeg a lényeg, Sandrának és Nekem most különváltak útjaink, két külön lakást kaptunk kb. 100 méterre egymástól, 1,5 kilométerrel arrébb eredeti lakóhelyünktől.

A rakodásnál természetesen teljesen kivontam magam a munkából, nehogy már még nekem keljen az ő „szerencsétlenkedése” miatt szenvednem. Az egyik idősebb arab csávó eléggé sértve érezte magát emiatt, és a Főnök távollétében kérdőre vont, hogy mégis mit képzelek, hogy a kisujjamat nem mozdítom meg. Ráadásul rendesen megemelt hangon. Igazából annyira nem okozott szívritmuszavart nekem, közöltem vele, hogy ember, ez nem az én problémám, és el is magyaráztam neki, hogy itt a hunyó a drága Főnöke, nekem eddig is már nem kevés kellemetlenséget okozott ez az egész. Ezzel valamennyire lenyugodott, bár túlzottan azért nem érdekelt engem a drága lelkiállapotának változása, a pofátlankodása után meg pláne...

A lakásról röviden: hát nem vagyok elájulva a dologtól, bár később megtudtam a bérleti díja ugyanannyi, mint az előző „palotáé” volt.

„ Kétszintes lakótömbben szintenként két-két elszeparált szobával, közös zuhanyzóval és konyhával az egyik 15 négyzetméteres szoba kiadó. A szoba tájolása nagyszerű, igazi vakolatlan falra néző ablakkal. Benne extra szolgáltatásként 1 db ágy és 1 db IKEA-s vászon összeszerelhető szekrény. Asztalról és székről ne is álmodjon. Ráadásként rendezetlen kerthelyiség szolgálja a kikapcsolódni vágyók kényelmét. Számos alkalommal akadozó fűtés és melegvíz-ellátással tesszük szebbé a napjai indulását. Jöjjön, találja meg álmai otthonát!”

Mondjuk igazából azóta nem sok időt töltök a lakásban (az otthon szót nem tudnám erre használni), többnyire csupán alvás és étkezés kedvéért, úgyhogy annyira nem üt szíven a dolog. Bár az étkezést az ágyon megoldani annyira nem üdítő dolog, az biztos. Az egyik hajnalban egy kitűnő állapotú bőr forgószéket az utcán találtam, hogy növeljem a komfortérzetet, de még nem az igazi így sem. Hogy pozitívumot is írjak, teljesen korrekt kábeles nettel is rendelkezik, sőt egy reluxa is hozzásegít az eddig se csekély alvási időm kitolásához.

Beköltözés estéjén Barnabással mentünk szórakozni, ami egész tűrhetően telt el. A legszebb (és később legszomorúbb...) dolog az volt, hogy a buli helyszínéről sikerült kicsempésznem egy elképesztően jól kinéző Jack Daniel’s poharat. 100 méterre a célállomástól biciklizés közben azonban aktiválták a „beépített biztonsági védelmet” benne... Kiesett a kabátzsebemből, és kismillió darabra „robbant” szét... JAAAAJJJJ!!!!! :(

Tour de Rotterdam

A következő két napra úgy terveztem, hogy biciklivel felkeresek két viszonylag közeli látogatásra érdemes helyszínt. Egyenként ötven kilométeres túráknak néztem elébe, de egy kis kihívás mindenkinek jár. Eltévedésekkel mondjuk 55 lett körülbelül mindkettőből, de azért nem haltam bele.

Első kirándulásom Kinderdijkbe vezetett, amely az egymás mellett elhelyezkedő hozzávetőleg 15 malmáról híres. Egész kellemes hely, de a túra nélkül nem jöttem volna el megnézni, bár egyszer miért is ne.

Az út azért nem volt annyira egyértelmű, mint én azt gondoltam, úgyhogy gyakran segítségre szorultam. Mert ugyan Barnabás felajánlotta, hogy ad nekem térképet, de azt a mérhetetlen egóm miatt kénytelen voltam visszautasítani:)

Másnap a közeli sajtjáról híres város, Gouda meglátogatását terveztem be. Ennek a városnak a neve a leggyönyörűbb, amit Hollandiában hallottam, még a hollandok is röhögni tudnak néha, amikor ezen viccelődünk. Ugyanis Gouda-t „Hraudának” kell ejteni, olyan iszonyatosan „dallamos” hörgéssel, hogy az elképesztő. A város maga a nevén túl nem sok izgalomban részesített, egy szép főtér van és körülbelül ennyi.

A helyi turistainformációnál se tudtak jobban motiválni eme város újbóli meglátogatására. Történt ugyanis, hogy megkérdezve a hölgytől, hogy mégis mit lenne itt érdemes megnézni egy eltévelyedett utazó számára, úgy nézett Rám, mintha egy turistainformációban egy valami egészen extrém kérdéssel állítottam volna szembe. Azért belekezdett, hát, itt van ez a szép tér... Mondtam is magamban, jól van, miután az iroda a téren helyezkedik el, elképzelhető, hogy ezelőtt már felfedeztem...

Hovatovább, itt láttam életem első biciklis balesetét olyan felállásban, amikor két bicaj megy egymásnak. Hál az égnek semmi baj nem lett, így egy vicces emlék maradhat a sok közül:)

Otthon aznap este végre volt szerencsém megismerni a lakótömb másik három lakóját, mivel meglehetősen keveset tartózkodnak otthon a sok munka mellett. Így legalább kiderült, hogy egy holland sráccal, egy holland leányzóval, és egy félig holland-félig norvég leányzóval éldegélek együtt ezen két hétben. Igazán jó arcok, még ha nem sokat találkozok velük.

Már az elején gondoltam megmutatom milyen a magyar módi, egy üveg Tokaji Aszú társaságában mindjárt könnyebb az ismerkedés. Hát a srác nem volt elájulva a dologtól, túl édesnek tartotta, elkezdi, hogy biztosan csajozni szoktatok otthon ezzel a borral, annyira könnyed. Na a könnyed szót meggondolatlannak tartottam, úgyhogy „büntetésül”, hogy szép kerek legyen az országimázs, lehoztam a jó öreg házi pálinkát, amelynek már a szaga alapján rájött, hogy elhamarkodottan alkotott véleményt az imént:) Egyébként egy teljesen korrekt házi pálinka volt, a nagy átlaghoz képest kellemesebb ízzel. Arra azonban azért nem számítottam, hogy a holland-norvég leányzó fél perccel az első után rákérdezett, hogy „Második kör?”. Azért megnyugtatásul közlöm, a második egyben utolsó volt, szóval nem hagyott fájdalmas emléket a másnap Bennük Magyarországról:)

Amúgy meglepően sokat tudnak hazánkról, valószínűleg a holland srác Budapestre is jön idén, egyik ismerőse fog a Corvinuson tanulni. A Sziget elnevezésű intézményről is sokat hallottak, többnyire azért, mert olyan iszonyatosan olcsó...

A Nagy ho-ho-ohhhhhh....

A hét nagy eseménye emellett az volt amikor Barnabás ötletén felbuzdulva horgászást terveztünk a közeli tóra. A boltba elmenve rögtön közölte velünk az eladó, hogy ez engedélyköteles. Aztán azt is, hogy ez egy évre 5, azaz öt eurós befektetés fejenként, amitől nem kicsit elképedtem. Édesapám otthon 20 ezer forintos bérlettel horgászhat csak meghatározott helyeken, ezek meg az ország egész területén játszhatnak szinte ingyen... Még hozzátette az eladó, hogy mennyire jó már, hogy milyen jól beszélnek a magyarok angolul itt, bezzeg lengyel szomszédaink... Azért megkérdeztem, hogy mégis mekkora méretű minta alapján állítja ezt, de azt válaszolta, hogy tényleg egész sok emberrel találkozik a két országból, szóval így tovább Magyarország:)

A horgászás maga egy Rotterdamtól tíz kilométerre lévő tavon történt, ahol evezős ladikot bérelve próbáltuk rettegésben tartani a tó élővilágát.

Még ha itt nem is látszik, de elég jelentős hullámok voltak, amelynek a vége az lett hogy egy kis öbölben táboroztunk le és itt töltöttünk el jó néhány órát... leginkább csak a botot tartva...:)

Ugyanis halat, azt egy darabot nem fogtunk. A nagy melegben nem voltak túl éhesek, bár olyan 30-40 centis halakat láttunk a felszínen úszkálni, hogy az teljesen kicsapta Bennünk a biztosítékot. Alant bal oldalt középen látható egy méretesebb példány.

Amikor Barnabás megunta a halak nézelődését, tipikus horgászként igen kifinomult módszert próbált bevetni az egyik hal kifogására. A projekt: hármas-horog fel a damil végére, majd valahogy megakasztani. Sajnos a terv nem jött össze, pedig már lelki szemeink alatt láttuk milyen király képeket csinálunk majd az áldozattal:P

Azért horgászás után, ha nem is jól-lakott napközis módjára, de azért jókedvűen hazatértünk, legalább már tudjuk, hogy legközelebb ezekhez valami komolyabb ”szerszámmal” jövünk:)

Ez volt tehát a napi menü (sajnálom de halat az étlap a fent leírtak miatt nem tartalmaz;-) Az ezt követő napjaimban az itt tartózkodásom talán legnehezebb pillanatai követnek, fura lesz lezárni ezt a gyönyörű 4 hónapot, de lassan talán már ideje hazatérni...

Rémségek kicsiny boltja

Már ugyan többször érintettük a témát, hogy mennyire "lenyűgözőnek" tartom Rotterdam városának "művészetét", ezúton arra gondoltam, egy kis képzőművészeti betekintésre invitállak most Benneteket. A lehetőség egyszerűen kihagyhatatlan, az esztétikai élmény garantált!:)

Mr. T(ransformer)

Egy, már korábbi bejegyzésben említett szobor, Rotterdam városának védőszentje méltóságteljesen terül el a centrum közepén a szomszédos deszkapark árnyékában.

A húsvéti nyúl akasztása

A barbár hollandok a Húsvét közeledtére jó előre felkészültek, és ilyen és ehhez hasonló performanszokkal próbálják megakadályozni az egész várost fenyegető veszélyforrás, a húsvéti nyuszi eljövetelét.

Óriástörpe

Ha a centrumban sétálsz, semmiképpen sem kerülheted el a négy méter magas "törpével" való találkozást. A kezében tartott csodafegyvert jelenleg is jelentős létszámú tudóscsoport tanulmányozza, állítólag elképzelhetetlen mértékű pusztításra képes.

Az áldozat

A város egy csatorna menti szoborparkjában elhelyezkedő fémből összeeszkábált alakzatra veszünk most egy futó pillantást, igazából mindenki döntse el maga, hogy mi lehetett az alapgondolata a műnek.

A BMW nagy "áttörése"

A centrum legimpozánsabb felhőkarcolói között megbújó német "csoda" kellőképp értetlenné teszi a gyanútlanul nézelődő járókelőket.

A meghatározhatatlan

Itt érjük el a mai túránk csúcspontját, személyes kedvencemet, a ... ?!
Többször is elmentem már mellette ittlétem során, és mindannyiszor elgondolkodtatott, hogy mégis milyen megzavarodott elme idézhette elő eme remekművet, és ki volt az, aki lehetőséget adott ennek arra, hogy a rotterdami városkép egy alkotóelemeként megjelenhessen a nyilvánnosság előtt. (leginkább valami fagylaltkehelynek gondolnám, de lehet, hogy nem kéne elhamarkodottan döntenem:)

Fikkie és a...

A sétálóutcában nézelődve botolhatunk bele Fikkie, a kutya szobrába, és a mellette elterülő egzotikus "pakk"-ba. Végre van mire büszkének lennünk, ugyanis az alkotója a művet, gyönyörű országunk fővárosában, Budapesten készítette.

A részeg gólya

Ha szemfülesek vagyunk, akár egy átlagos külvárosi ház ablakában is érdekes dolgokat figyelhetünk meg, mint fenti képünk is mutatja. Hát a hely állatvilága se viseli el túl könnyen az itteni éghajlatot, igen gyakran a pohár fenekére néznek, amelynek néha meg is vannak a következményei.

Csendélet a parkban

A nemzet nagy alkotói a legszebb parkokat sem hagyják érintetlenül, egyszerűen muszáj az egészen szép összképet tönkretenni egy kellőképp értelmetlen szoborcsoporttal. (Egyébként a legminimálisabb perverzió nélkül, de kíváncsi lennék, hány "érdekesebb" fotó készült a távolabb lévő emberfigurával)

Galambdúc

Az Unilever székháza előtti téren fellelhető alkotás megértéséhez is kevésnek bizonyult az én képzelőerőm, mindössze a résekben elhelyezkedő temérdek galamb segítségével voltam képes leírni ezen építményt.


Ez lett volna Rotterdam városának művészeti TOP10 listája, egy gyors bepillantást nyerhettetek Hollandia legnagyobb alkotóinak munkásságába.

Végére pedig egy kis közvélemény-kutatást tartanék, avagy melyik műtárgy esetén kerültél leginkább padló közeli állapotba:)

Én és a kisöcsém

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy tesóm érkezésével befejeztem a „munkás” részét a hetemnek, és próbáltam összehozni egy csillagos ötös hosszú hétvégét Magunknak. Érkezése után, bár a 23 órás buszút megfelelően kimerítette, tettünk egy röpke sétát a városban, a belvárost néztük meg az Erasmus hídig bezárólag. Estefelé értünk haza, majd eldöntöttük, hogy meglátogatjuk a African Inn nevű szórakoztató intézményt (alias kollégiumot), hogy tesóm megismerhesse valamennyire ezt a nemzetközi közeget. Azért előtte volt annyi időnk, hogy magyarosan felkészülhessünk egy üveg otthonról hozott Soproni és egy minimális adag egész kellemes házi pálinka társaságában.

A Barnabástól kölcsönbe kapott bringával együtt átküzdöttük magunkat a városon, de csak egy rövid ideig élvezhettük az African Inn hangulatát, az aznap esti buli nem tartozott a legemlékezetesebbek közé, úgyhogy 1 óra után hazaindultunk.

Másnap délutánra egy rövid túrát terveztem Rotterdamba, azonban csöppet „furcsán” végződött. Tettünk egy rövid túrát a belvárosban, végül a város történelmi negyedében, Delfshavenben lyukadtunk ki. Belefutottunk egy rotterdami történeti múzeumban, amely hihetetlenül eldugott volt, de ennek ellenére ezt élveztem talán legjobban eddigi múzeumlátogatásaimat végiggondolva. Egy hatalmas, 5 emeletes múzeum volt, körülbelül két órát töltöttünk itt. Már az elején rádöbbenhettünk, hogy itt valami nagyon eltörött az ötletgazdákban, az első emeleten rögtön egy hatalmas papír kukásautó hátulja előtt találtuk magunkat.

Belül magunkat kényelembe helyezve egy projektor segítségével a hulladék energiává konvertálását követhettük figyelemmel, mindezt pedig „lenyűgöző” holland nyelven élvezhettük. Utána furcsábbnál furcsább dolgokba futottunk bele: a következő szobában egy régészeti bázis mindennapjaiba kapcsolódhattunk be.

Ezeken kívül is volt pár kreatív dolog, mint például egy 20. század eleji rotterdami utcakép előtti fényképezkedési lehetőség, vagy egy igen speciális, és nem utolsósorban kényelmes ülőalkalmatosság:

A múzeumot abszolválva kitaláltuk, hogy a korábban már említett környező történelmi jellegű kisváros, Delft felé vesszük az irányt, amely 15 kilométerre fekszik Rotterdamtól, biciklivel könnyedén elérhető. Pont félúton lehettünk, amikor a drága kétkerekűm feladva életét, sűrű szuszogás mellett újra cserbenhagyott... 12 kilométeren keresztül toltuk haza a semmi közepéről... Mostanra már megint csak Barnabásnak köszönhetően megoldódott a helyzet, meg a piaci árusnak, aki egész tűrhető áron adta hozzá a külsőt+belsőt. Sőt, még egy magyar szóval is büszkélkedett Nekem: „bácsi”:)

Péntek esti programként többiekkel egy karaoke bár meglátogatása volt tervbe véve, ami kellemes kis programnak tűnt. Ugyan az egész napos kalandok után holtfáradtan estünk haza, de ez se volt elég indok számunkra, hogy kihagyjuk ezt az estét. A hely szimpatikusnak tűnt első blikkre, az egyetlen hibája, hogy igazából hollandoknak szánták, és különösen olyanoknak, akiknek esetleg egy minimális énekhang is ragadt a torkára. Ugyanis az itteniek iszonyatos módon tudtak énekelni, hát fel kellett venni a kesztyűt. Már mindannyiunk előtt ott lebegett a kép, hogy a bejáratnál fényképes tiltólista lesz kihelyezve rólunk az est után, azért nem hagytuk magunkat olyan könnyen, nekiálltunk hát válogatni. Én úgy gondoltam a körülmények adottak, hogy életemben először szólót „énekeljek”, erre pedig az egyik örök kedvencemet, Don McLean American Pie című dalát szemeltem ki. Az eleje ugyan kifejezetten rosszul indult, ugyanis totálisan más verzióját tették be az alapnak, mint amelyet én ismertem, és egy-két helyen ez egész érdekesen jött ki... Ennek kiküszöbölése érdekében egy vágott verziót kaptok Tőlem:P

Na ez után merje azt mondani valaki, hogy ez a srác nem az Év Hangja :D

Ezt követően is kellően jó hangulatban folyt tovább az este, édes öcsémmel duettben még „meggyaláztuk” egy kicsit a Summer of 69 című remekművet is, majd viszonylag korán hazafelé vettük az irányt, másnap ugyanis Amsterdam várt Ránk!

Amsterdam, csak lazán!

Másnap egy kicsit átgondolatlanul korai keléssel indítottunk, majd fél tíz környékén találkoztunk Barnabással a pályaudvaron. Sandra diszkont-kártyáját (nem fényképes, nyugi:) használva fejenként 10 eurót spórolva kezdtük utazásunkat Amsterdamba. Amsterdamba érve a pályaudvaron rövid keresgélés után egyik EVK-s ismerősömmel, az éppen itt tanuló Papp Gabival is sikerült összefutni, úgyhogy négyen kezdtük meg kalandozásainkat Gabi idegenvezetésével. Az elején gyors kajálás után rövid túrát tettünk a Vörös lámpás negyed körül, majd a Rijksmuseum felé indultunk. A Rijksbe tesómat be szerettem volna „küldeni”, de a becslésem szerint fél órás sorral együtt ezt valahogy nem volt kedvünk kivárni. Ehelyett a múzeum mögötti parkban szándékoztunk leülni, hogy egy Tokaji aszú társaságában élvezhessük a hollandiai napsütést. Az üveget nagy nehézségek árán az egyik közeli étteremben végül sikerült kibontatnom, úgyhogy már semmi nem választott el bennünket a kiváló hangulattól.

Később megszállt az ihlet, és az „I Amsterdam” felirat „I” betűjét is sikerült meghódítanom.

Ezután a többiek a Heineken Experience meglátogatását tűzték ki célul, én abból adódóan, hogy már korábban végigjártam a múzeumot, az előzőleg ugyancsak felkeresett, de számomra ingyenes Rijksmuseum felé vettem az irányt. Előzőleg azonban még a Heineken Experience előtt két szimpatikus magyar fiatallal is sikerült összefutni. Egyikük egy ELTE-s srác volt, egyik első kérdései között szerepelt, hogy mi „közgázosok” nem utáljuk-e őket:) Sajnos őszintén be kellett vallanom, hogy még családon belül is előfordult ilyesfajta „szentségtörés” a tesóm révén:P (Aki mellesleg az ELTE történész szakán tengeti napjait.) A Rijksre megint nem maradt így sok időm, belül célul azt tűztem ki , hogy az Éjjeli őrjárat című festményét lencsevégre kapjam. Fényképezni tilos odabent, úgyhogy a telefonommal próbálkoztam. Elővettem lassan, de az éber teremőröknek már ekkor észrevettem, hogy túkzottan felkeltettem a figyelmét. Az egyikük mellém állt, én ráérősen egy kamu SMS-t kezdtem megfogalmazni. Kezdett lenyugodni, úgyhogy lassan, de biztosan magam mellett felemelem a telefont, már a gombon van az ujjam... amikor az egyik szerencsétlen őr kétségbeesett kiáltását hallottam meg: „No Sir, no photo, no photo!”. Na, majd legközelebb:) - gondoltam magamban, és visszacsörtettem a többiekhez.

Ők pedig kellően jó hangulatban hagyták el a helyet, néhány „kölcsönvett” Heineken pohár társaságában. Miután az éhségérzetünk túllépte a megengedett szintjét, úgy döntöttünk, hogy országimázs céljából kifejezett magyaros stílusú vacsoránkat Amsterdam egyik legismertebb parkjában, a Vondelparkban fogjuk elfogyasztani (a recept: végy néhány szelet kenyeret, egy rúd májkrémet, és mellé két rúd uborkát, mindezt pedig tálald evőeszközök nélkül. Még mindig hallom magamban az uborka reccesnéseinek hangját:) Az élmény megfizethetetlen:D.

Itt a parkban elég sokat elidőztünk, majd az est elérkeztével egy szolid biliárdozást iktattunk a programba.

A játék színvonala ugyan a béka alsó fele alatt volt, lehet, hogy ezt nem viselte el a pincér, aki minden 5 percben hozzánk fordult a kérdéssel, hogy mit szeretnénk rendelni. Mi nagyon nem igényeltünk semmit, így hát az kábé ötödik próbálkozására, amikor közölte, hogy itt fogyasztással együtt lehet csak játszani, a távozás mellett döntöttünk. Azért kicsit idegesített, mert mégiscsak 2 euró/játék áron ment a dolog, de ez nem volt megfelelő a „Főnök Úrnak”... Ezután még egy kört tettünk a Vörös lámpás negyedben, majd egy késői vacsora után a visszafelé indultunk. Másnap újra meló, Belgiumban Brüsszellel volt megbeszélve egy rövid találka.

Brussels, „the shitty Paris”

Elöljáróban ezt a bemutatást kaptam Sandrától a belga fővárosról, kellő elfogultsággal a hangjában. A franciák (vagy legalábbis Sandra biztosan:) nem kicsit utálják a belgákat, főleg a francia nyelvhasználatuk idegesíti őket. Ilyen előjelekkel indultam Belgiumba, plusz azzal a tudattal, hogy a belga életszínvonal elmarad a hollandétól, amit elsőre furcsának éreztem. Egészen addig, amíg Zsolttal és Gabival el nem értük a belga oldalt, és láthattuk a kisvárosokat, amelyek eléggé hasonlítottak a régi magyar iparvárosok stílusához. Brüsszel külvárosa is hasonló képet festett, eléggé megijedtem, hogy hogyan lesz ebből valami is. A nap során félelmem teljesen alaptalannak bizonyult, nekem hihetetlenül megtetszett a hely, amely egészséges mértékben modern és történelmi részekre osztva, igazán érdemes volt egy lehetőséget adni Neki a „bemutatkozásra”. A városban járkálva kimondottan élveztem az ittlétet azon okból is kifolyólag, hogy a francia nyelvhasználatuk nekem meglehetősen jól jött, Hollandiával ellentétben végre képes voltak megérteni a város utcáin olvasható jeleket, kiírásokat.

Miután megérkeztünk, első dolgunk az volt, hogy gyatra felkészülésünket kijavítsuk, egy emészthető térképet szerezzünk magunknak. Gyorsan meg is oldottuk a helyzetet, és immár tudatosult Bennünk, hogy van egy-két látnivaló, ráadásul ezekért elég kemény sétákkal kell tennünk, de ez legyen a legnagyobb problémánk. Először a főtéren keresztülmenve a Manneken Pist (Pisilő kisfiú) néztük meg, ami – később megtudtam Barnabáséktól - elméletileg mindig más ruhát visel, meztelenül azért nem volt túl nagy durranás Brüsszel egyik jelképe.

Ezt követően a királyi palota felé vettük az irányt, majd a mellette lévő elég hatalmas parkban fogyasztottuk el újabb hazai ízeinket, amely fejlődőképes volt, ezúttal egy rúd Gyulai kolbászt is tartalmazott.

A következő állomást a Jubelpark jelentette, ahol egy nagy diadalív terült el.

Abban a hitben voltunk, hogy a diadalív tetejéről hihetetlen szép kilátás nyílhat a városra, a cél tehát, hogy ezt elérjük. Nagy sokára meg is találjuk a lehetséges feljárót, azonban az a Királyi hadtörténeti múzeumon keresztül vezetett, fizetni annyira pedig nem szerettünk volna. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban a „Mennyibe fáj a belépő?” kérdésemre válaszul csupán az ingyenes ruhatárra mutattak, a táskát leteszed, már mehetsz is. Mondom, nem rossz, akkor már körbenézünk. Hát a múzeum maga valami elképesztően hatalmas, telis-tele zsúfolva mindenféle katonai cuccal, fél óra után azonban már kicsit unalmassá vált, így a tetőre vezető lépcsőkhöz vezettünk. Megérte felmászni, a várakozásainknak megfelelően az egész várost be lehetett látni onnan.

Majd ezután átmásztunk a Európai Parlament épületegyütteséhez, megtalálva a csupán néhány hete felavatott, korábbi miniszterelnökünkről, Antall Józsefről elnevezett szárnyat is.

Csak hogy le se tudjuk tagadni, jó néhány nyelven megbélyegeztek minket turistaként:)

Ezután egy nagy rohanás következett az egyik helyi turista-csalogató helyhez, a Mini Europe-hoz. Volt fél óránk zárásig és „mindössze” közel 20 metrómegálló választott el minket az üdvösségtől, de jelentem, megoldottuk. Egész érdekes park volt, pont elég hosszú ahhoz, hogy kiszórakozd magad, egyszer mindenképpen megérte meglátogatni. Magyarországot kicsit számomra furcsamód a Széchenyi fürdővel ábrázolták, de hát a turizmus ezt követeli meg. Ha lehetett volna választanom, akkor biztos, hogy a Parlament épületét tettem volna oda.

A túra után a miniváros szomszédságában elhelyezkedő Brüsszel másik jelképét, az Atomiumot is megcsodálhattuk.

Eddig egész napunk rohanással telt, most már igencsak elérkezett az ideje, hogy egy olcsó étkezdét találjunk. Ez meglehetősen kemény feladatnak bizonyult, a rengeteg irtó drága étterem mellett egyetlen álmunk egy gyorsétterem volt. Sosem akartam még ennyire ilyen helyen kajálni, de így is iszonyat hosszú időbe telt míg a küldetést abszolváltuk. Hogy azért mégse maradjunk belga ínyencségek nélkül, arról is gondoskodtunk, így a vonathoz indulás előtt még útba ejtettünk egy csokoládé üzletet, ahol addig sikerült kitartóan szemezni az ottani választékkal, amíg meg nem szántak minket az eladók egy-egy isteni finom kostolóval:P Nem sokkal később egészségesen kimerülten újra hazavonatoztunk, de azzal a tudattal, hogy ebből városból majdnem minden lényegeset sikerült megnéznünk egy nap leforgása alatt.

A nappal utólag a legnagyobb problémámnak azt éreztem, hogy Belgiumban egy fránya sört nem volt kedvem inni, de legalább hoztam haza belőle, szóval nem felejtődött el teljesen:) Csak az érzés nem ugyanaz...

Szikrázó napsütés Hágában és ködös tengerpart...

Hétfőn a végkimerülést elkerülve beterveztünk egy késői kelést, így dél körül indultunk csak útnak édes öcsémmel, hogy felfedezzük Hollandia közigazgatási központját, Hágát. Én ugyan már egyszer voltam itt, de mondjuk azt nem nevezném látogatásnak, hogy egy, a vasútállomástól 500 méterre lévő kocsmában eltöltöttünk egy estét:)

Hágáról is el lehet mondani, hogy kellemes város, rendesen végignéztük a legismertebb helyeit. Számomra a legmegdöbbentőbb tulajdonsága, hogy hihetetlen szépen, kiépített homokos tengerparttal rendelkezik. Húsvét hétfő ellenére pedig csak úgy tolongtak az emberek arrafelé, habár az időjárás pedig nem volt túl kegyes a partra vágyók számára. A belvárosban szikrázó napsütés fogadott minket, azonban a parttól egy kilométerre egy nagy köd és párarengeteg képével találtuk szembe magunkat, átlag 100 méteres látótávolsággal.

A tengerpart után siettünk vissza Rotterdamba, mivel Barnabás és Szülei, hogy húsvét hétfőnket családiassá varázsolják, vacsorára invitáltak minket. A menü húslevest, székelykáposztát, és desszertként palacsintát tartalmazott, az ember kívánni se tudna többet húsvét hétfőre. A legszebb az egészben, hogy édesanyám, tesóm érkezése előtt kérdezgette, ne küldjön egy keveset egyik kedvenc hazai étkemből, a székelykáposztából, úgyhogy ki volt ez találva, kérem szépen:)

A vacsora után még egy rövid sétát tettünk a városban, útba ejtve az Erasmus hidat is. Már régóta égett bennem a vágy, hogy csináljak egy pompás képet a híd közepéről a villamos-síneken állva, és tesómnak is köszönhetően teljes mértékben sikerült. Bár egy darabig elszórakoztunk a hid közepére és vissza mászással, azért féltünk, hogy a rend éber őreivel össze ne fussunk (később amikor mutogattam a képet, holland ismerőseim is egyből azzal kezdték, hogy hogy az pokolba nem szedtek le onnan minket:), de ez a kép minden elvesztegetett másodpercet megért:

Az este pakolással fejeződött be, majd másnap egy gyors bevásárlás után Zsoltot a tömérdek hazaküldendő cuccomal együtt buszra téve egy szusszanásnyi szünethez jutottam... ahogy most Ti is:)