København – It’s gonna be LEGENDARY!!!

Egy koppenhágai kitérő volt a következő állomása külföldi tartózkodásomnak, ami cseppet sem ígérkezett rossz programnak, de hogy ennyire felejthetetlenné válik, arra azért nem igazán számítottam, nem is számíthattam.

Nem gondoltam volna, hogy a buszjegyem lefoglalásával ilyen kalandtúrára iratkoztam fel, de most már visszagondolva a világért sem cserélném el repülőjegyre. Még el se indultam szinte, máris új élményekkel lettem gazdagabb. Történt ugyanis, hogy a pályaudvar átépítése miatt áthelyezték a Eurolines megállóját, amit kábéra leellenőriztem az internet segítségével (bár ez sem volt teljesen egyértelmű...). Azonban mivel úgyis a pályaudvar információs-pultja mellett rolleroztam el csomagommal, gondoltam, biztosra megyek, megkérdezem. Utólag kiderült, mindez végzetes hibának bizonyult, a kedves úriember ugyanis segítőkészen, mosolyogva izomból elküldött a régi megállóhelyre, amely több, mint 1 kilométerrel arrébb helyezkedett el, mint az aktuális megálló... Így a potenciális megállóhelyet inkább saját ösztöneimben bízva sikerült is megtalálni, bár mindössze egy kis utcán elhelyezkedő 20 centis tábla jelezte mindezt, úgyhogy még a megállóban álló 10-15 ember se volt benne tuti, hogy jó helyen kutakodik-e...

A Hamburg felé tartó buszra mindössze hárman kapaszkodtunk fel este 10 óra táján, számomra elindult a harc a túlélésért, ugyanis sosem voltam az a buszon-aludni-képes típus, de azért mint mindig, bizakodó voltam:

Igen-igen, jól látjátok, a vigyor kellően erőltetett:) Az eleje jól indult, Amsterdamban is teljesen korrekt arcok töltötték meg a buszt, majd következett az utrechti megálló kb. éjfél körül, mikor is arra eszméltem, hogy valaki lihegve próbálja magát feltornászni a buszra. Ez a „lény”, vagy foggggalmam nincs mi a halál, kb. 200 kiló volt (és nem színtiszta izom, azt sejthetitek...) okozott egy meglehetősen nagyszerű utazást az egyébként aludni vágyó utazóközönségnek. 4-5 méterre ült tőlem, úgyhogy én is igen keményen haszonélvezője voltam a dolognak... Ez a „valami”, amit művelt, az kimerítette az „Útitársak hathatós idegesítése haladóknak” című kézikönyv mind a tizennégy fejezetét (megjelent a Gazdag kiadó gondozásában, 2009-ben): krákogott, hörgött, beszélt álmában, néha véletlenszerűen tapsolt egyet... Emellett volt egy momentum, amit nem teljesen értettem, de mintha megpróbálná ellensúlyozni pokoli bűzét, 10 percenként dezodorral fújkálta a levegőt (ami ugye már csak azért is igencsak jó, mert lassan majdnem bármilyen szaghoz képes hozzászokni az emberfia, de nem úgy hogy 10 percenként változtatják a levegőt). A Szörnyről (én már csak így neveztem magamban...) végtére is ennyit, megfordult a fejemben, hogy csinálok erről az izéről egy fényképet, de aztán úgy voltam vele, hogy nem biztos, hogy örömteli lenne visszanézni egy olyan albumot, amiben „ez” is benne van. Szóval frissen-üdén folytattuk az utunkat a Németország felé. Hajnali 2 óra tájában ébredeztem fel félálomból, hogy „passport control”, na mondom, most tényleg erre volt nekem szükségem alvás helyett... Két német rendőr buszra fel, gyorsan csekkolják az emberek iratait, és hát persze, hogy a személyim nem tetszik nekik (útlevelet spórolás céljából nem váltottam ki, túlzottan nem is hiszem, hogy szükséges):

- „Áááhhááá, Magyarország.”

Kényszeredett vigyor és bólogatás Tőlem...

- „Honnan?”

- „Jelenleg Hollandiából, ott tanulok.”

- „Bármilyen elvámolni való, alkohol, drog?”

- „Nem csupán személyes holmik. „

- „Biztosan?!”

Mégis mi Istent gondolt, azt válaszolom, hogy nem, csak vicceltem... hahaha... Ekkor már kezdett kicsit bicskanyitogató stílusa lenni a csávónak, sikerült azt a bravúrt elkönyvelnie, hogy így holtfáradtan is elég rendesen felidegesített. Hát még amikor a kérdés után válaszomat se várva meg, elviharzott a személyimmel együtt. Rajtam kívül még egy afro srácét vitték el. 5 perc múlva visszajöttek a buszra, nagy vigyorogva átadta a személyimet, a másik gyereket azonban legalább tíz percig szívatták, mindenét kipakoltatták... Németországban egészen Brémáig nem volt városban megálló, de azért minden 1,5 órában egy szünetet beiktattak, hogy nehogy már el tudjunk aludni rendesen. Bréma után reggel 7 óra tájt értünk Hamburgba. Iszonyatosan fáradtan az egyetlen perverz vágyam a buszpályaudvaron az volt, hogy Hamburgban egy hamburger büszke birtokosa lehessek, de ez még álom marad egy ideig... Ugyanis a helyi McDonald’s-ba bemenve: „Egy hamburgert szeretnék” „Jelenleg csak reggeli ajánlatunkból választhat” ...na, ez se jött össze, de azért ettem valami tojásos-baconos toastot, amit nem tudom milyen gyakran készítenek, de a nőnek kb. két percig kellett magyaráznia, hogy mit tegyenek bele... Azért elégedetten elrágcsáltam.

Ekkor visszatértem a Eurolines irodába check-in céljából, ahol észleltem, hogy a mappám, amiben a jegyeket tartottam annyira nincs nálam, tehát Mekibe vissza, hurrá, itt hagytam a pénztárnál, (nem hiába reggel nem tudok kb. létezni se...), irány az iroda. Itt közlik velem, hogy annyira nincs regisztrálva a jegyem, és a busz Koppenhága felé full üzemmódban üzemel jelenleg. Rákérdeztem, hogy mégis akkor most mi lesz a megoldás, mire megkért, hogy várjak pár percet... Hihetetlen jó érzés volt mindezt hajnali 7 óra körül megtudni... Közben megérkezett 2 német leányzó, örömmel konstatáltam, hogy nem én vagyok az egyedüli áldozat, nekik sincs hely a buszon (pedig ők még regisztrálva is voltak...). Erre végül kibökték a Eurolines-osok, hogy akkor most hívnak egy taxit, ami elvisz minket Koppenhágába. Gondoltam, mekkora poén már, a 11 eurós Hamburg – Koppenhága jegyemért cserébe taxival fognak szállítani több száz kilométeren keresztül. Már egészen beleéltem magam, azonban megjelent a buszsofőr, és tudatta velünk, hogy van még 4 hely a buszon egészen véletlenül, úgyhogy a megszokott módon folytathattam az utazást. Ami egész jól telt, az árban még egy 45 perces kompút is benne volt a németországi Puttgarden és a dániai Rodby között.

A kompon egészen érdekes módon két Németországban élő erdélyi magyar házaspárba botlottam, rendkívül szimpatikus emberek voltak, és nagyon megörültek, hogy magyar emberrel is összehozza őket a Sors néhanapján. Úgyhogy a komp utat meglehetősen jó légkörbe töltöttem el, nem egyedül kellett csatangolnom a hajón.

A kikötőből pedig már csupán néhány órába telt, hogy végre elérjem a célállomást, a hőn áhított Koppenhágát. Most így visszagondolva történt egy- és-más ezen a 15 órás (tor)túrán, de teljesen megérte a dolog.

Kicsit azonban korábban értem Koppenhágába, mint előzetesen számoltuk, úgyhogy Tomiékkal végül a várva várt találkozást félúton egy vasútállomáson sikerült nyélbe ütni. Innentől kezdve hat EVK-s folytathatta kalandjait a dán fővárosban.

Egy gyors hazaút Tomi albérletébe lepakolni, ahol a hétvégét tölthettem. De annyira azért nem sokáig időztünk itt, irány felfedezni a várost! Miután a többiek egy egész napos gyaloglásból érkeztek, aznap ezt nem vittük túlzásba, egy rövid sétát követően a város legjellegzetesebb épületeit, a színes házakat néztük meg.

Ezenkívül felkerestük a város egy egészen „egzotikus”, turisták által is gyakran látogatott helyét, Christiania-t, amely egy közel 1000 lelket számláló rezervátum, és meglepő módon szinte a város szívében helyezkedik el.

A helyen leginkább lecsúszott emberek, munkanélküliek, drogosok, csövesek élnek körülbelül törvényen kívül. 2004-ig nyílt drogkereskedelem folyhatott az egyik főbb „utcájában”, ahol a mai napig tilos fényképeket készíteni. Így napközben érdekes látványt nyújtott, de éjszaka egészen biztosan nem merészkednék vissza erre a helyre. A legviccesebb a rezervátum végét jelző tábla volt, ami tudatta Velünk, hogy most már visszatértünk az Európai Unió területére:)

Egy kis vásárlás után visszatértünk a lakásba, ahol egy isteni finom paprikás-krumplit hoztak össze a többiek:

Nekem valahogy az egyetlen vágyam volt, hogy csak itt ne keljen a konyha közelében mennem, úgyhogy mindössze az étel jóízű elfogyasztásával vettem ki a részem a dologból. Úgyhogy ezúton is köszönöm Nektek ezeket a magyaros ízeket + a meglehetősen régen nem ízlelt túri rúdi exportját is:)

A késő délutánt – estét sörözgetéssel, beszélgetéssel töltöttünk, majd elindultunk a helyi kollégium meglátogatására. Az úton a helyi metróval is sikerült szorosabb kapcsolatba kerülni, amely kicsit furcsamód vezető nélkül üzemel, elég érdekes látványt nyújtva (köszi az iszonyat jó képért Christophe-nak:)

A koliban Tomi egyik magyar ismerősével is össze sikerült futni, akiről már elöljáróban elmondta, hogy jó szokásához híven az első dolga az lesz, hogy jófajta házi pálinkával kínál meg Bennünket, amely tipp elég szépen bejött. Nyugodt beszélgetéssel zártuk az estét, majd a magunk egyszerű módján hazafelé indultunk:)

Másnap korai felkelés, mivel a többiek indultak is haza Malmőn keresztül Budapest felé. Innentől ketten fedeztük fel Koppenhága utcáit. Szombat délután ugyanis egy hatórás biciklitúra keretén belül elég rendesen bejártuk a város leginkább, vagy néha a leginkább nem látogatottabb helyeit is.

A legjobb dolog az volt az egészben, amikor egy katonai terület elé érkeztünk. Már az öböl túlpartjáról elég érdekesnek tűnt a terület, katonai hajókkal és tengeralattjáróval, szóval valahogy ezt látnunk kellett. A bejáratnál stop, kontroll tábla állt a létesítmény előtt, de nyitott az ajtó, és egy lélek se belül, csak jó néhány katonai rendszámú autó a parkolóban. Lassan, de biztosan egyre beljebb és beljebb merészkedtünk, már vártuk, hogy mikor jönnek értünk a golyószóróval felfegyverzett katonák:) De mindezt megúsztuk, bár már csak ezért a képért is megérte bemenni.

Később kiderült egy télen-tavasszal zárva tartó múzeum is helyezkedik el a területen, és a bejáratnál lévő feliratot otthon lefordítva megtudtuk, hogy napkeltétől napnyugtáig gyalogosan és biciklivel látogatható a terület, de még így is furcsán hatott, hogy elég durva cuccok között kolbászolhattunk.

Ezt követően teljesen lefáradva hazafele vettük utunkat, készülve az esti bulikára. Ebben sem kellett csalódni, ugyanis a Vega-ba, egy elég igényes szórakozóhelyre látogattunk, kellemes zene, iszonyat jó DJ-k, még a kimondhatatlan árak se tudták elrontani a jókedvünket.

A vasárnapunk meglehetősen punnyadósra sikerült, de így is volt jó. Ez igazán tetszett, ugyanis mivel 4 napot töltöttem itt, soha nem volt az az érzésem, hogy sietnünk kell, azt csináltuk, amihez éppen kedvünk volt. A vasárnapi ebédet egy meglehetősen kedvező árú all-you-can-eat mediterrán jellegű étteremben töltöttük, ahol sikerült ráeszmélnem arra, hogy bizonyos tekintetben felnőttem:) Ugyanis két meglehetősen méretes tányér kaja elfogyasztása után megálljt tudtam parancsolni magamnak, amit régen egészen biztosan nem tettem volna meg, szerintem a gyomrom legnagyobb örömére:)

A délután fennmaradó részét az éppen Londonból visszaérkező Marcsival együtt kávézással töltöttük, majd este egy nyugodt filmnézéssel zártuk a napot. Másnap, hétfőn 4 óra tájt indult vissza a buszom, délelőtt még a bevásárlás mellett a Carlsberg gyár meglátogatását iktattuk be a programba. Csak kívülről csodáltuk meg, az amszterdami Heineken múzeum után már feleslegesnek éreztem volna egy újabb sörgyár végignézését.

Összepakolás, buszhoz menetel (persze a jegyem megint nincs regisztrálva... de nem gond), majd búcsú Tomitól és a várostól. A visszaút nem is volt annyira viszontagságos, 1,5 órás megállások miatti időkre ébredtem fel mindössze, hajnali fél 7 környéken pedig vissza is érkeztem jelenlegi főhadiszállásomra, Rotterdamba.

Tomi, köszi szépen a vendéglátást, ezt az egészen zseniális hosszú hétvégét, amely jó időre emlékezetes marad, abban egészen biztosak lehetünk!!! :)